Habsburg Györgyöt Párizsból Madridba dobja át nagykövetnek Szijjártó Péter
Az utolsó magyar király unokája, Habsburg György lesz az új madridi nagykövet, és más külképviselet élén is változást készít elő a külügyi tárca.
Az utolsó magyar király unokája, Habsburg György lesz az új madridi nagykövet, és más külképviselet élén is változást készít elő a külügyi tárca.
Hogy mikor, az „kizárólag technikai kérdés", de a törökökkel egyeztetünk.
A testület ugyan kiállt Ukrajna területi integritása mellett, de szerintük a háború nem lehet ürügy a kárpátaljai magyarok jogainak csorbítására.
A külügyminiszter éves meghallgatásán elbüszkélkedett egy új kormányzati repülőgép vásárlásával, majd elmondta, hogy az Információs Hivatal azért nem tudott semmit Szájer József ügyéről, mert az nem tartozik a hatáskörükbe.
Németh Zsolt szerint "teljesen megalapozottan váltotta ki a nemzetközi közösség felháborodását" az, ami a fehéroroszoknál történt. Hosszú út vezetett odáig, mire a kormánypártból valaki kimondta: elcsalták a fehérorosz választást.
A külügyminisztérium azt állítja, amint értesültek arról, hogy a perui nagykövet pedofilügybe keveredett, egyből intézkedtek.
Menczer Tamás államtitkár, az Információs Hivatal és az ORFK osztott meg néhány részletet a gyermekpornográfiával megvádolt Kaleta Gábor volt nagykövet ügyéről az Országgyűlés Külügyi bizottságában, azonban az elhangzottakat titkosították. Az továbbra sem derült ki, Kaleta mióta követhette el a bűncselekményt, illetve hol tárolta a felvételeket.
Aligha fogja kifogásolni kedden az EP illetékes bizottsága, hogy meghallgassák a magyar kormány második EU-biztosjelöltjét, Várhelyi Olivért. A csütörtöki meghallgatás annál keményebbnek ígérkezik. Persze az igazi feladat akkor jön, ha a diplomata megkapja a bővítési portfóliót: a folyamatnak komoly ellendrukkerei vannak az unióban.
Előtte még meg kell felelnie az összeférhetetlenségi vizsgálaton a magyar kormány új biztosjelöltjének.
Fából vaskarika: Németh Zsolt, a Parlament külügyi bizottságának elnöke egyszerre szeretne karakteresebb, bátrabb EU-s külpolitikát, de a minősített többség alkalmazását lehetőleg kerülje az unió, azaz minden kérdésben törekedjen megegyezésre.
Hamarosan megállapodhat a magyar és amerikai kormány a magyar hadsereg modernizációját segítő védelmi-gazdasági csomagról. A CEU elköltözése miatt Amerika viszont szomorú, de nagyobb jelentőséget nem tulajdonít az ügynek – ez derült ki David Cornstein külügyi bizottsági meghallgatásán.
A Külügyi Bizottság David Cornstein amerikai nagykövetet látta vendégül. Szóba került a CEU, Ukrajna és az orosz fegyverkereskedők ügye is. Valamint a magyar függés az orosz energiaforrásoktól is. A KKM államtitkára szerint hamarosan feloldhatjuk az ukrán NATO-kapcsolatok blokkolását. Cikkünk frissül.
A külügyminisztert az éves parlamenti bizottsági meghallgatása után kérdezték erről. Korábban Kovács Zoltán államtitkár nem erősítette meg és nem cáfolta, hogy ilyen találkozót szerveztek volna. A meghallgatáson Szijjártó beszélt az akkugyárakról és az izraeli helyzetről is.
Az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt Jákov Hadasz-Handelszman úgy fogalmazott: a Hamász akciója nemcsak terrortámadás volt, hanem valóságos pogrom. A magyar képviselőknek felvételeket is mutatott a fiatal fesztiválozók meggyilkolásáról, túszok elrablásáról.
Meghallgatta David Pressman budapesti nagykövetjelöltet az Egyesült Államok Szenátusának külügyi bizottsága.
A tíz évre titkosított jegyzőkönyv esetében nem a külügyi bizottság a titokgazda.
Az LMP-s Demeter Márta szerint társadalmi igény, hogy tisztán lássunk.
Németh Zsolt fideszes elnök elismerte, hogy pártja egyetért a dokumentummal, de elfogadását feleslegesnek tartják, ezért tartózkodtak.
A volt igazságügyi miniszter szerint Orbán Viktort akarták büntetni az ő elutasításával, ráadásul a sorsát összekapcsolták a román jelöltével.
A Politico szerint a korábbi külügyi bizottsági elnök bejelentkezett, így még távolabb kerülhet a Fidesz a fajsúlyos EP-pozíciótól.